2008. szeptembere (jah, és persze augusztusának vége). London. Jó sorsom (vagy inkább szerencsém) a Junájtid Kingdomnál vetett partra. Szinte szó szerint, mert ahogy kigördült az Egyesült Királyság felé tartó, menetrendszerinti autóbuszunk a “Csalagútból”, épp hevesen esőzés áztatta a doveri fehér sziklákat. (Azokat a tudnám, hogy honnan is ismerős sziklákat...) De térjünk is inkább a lényegre. Valahogy így: ismerve magamat, ha England, akkor football, ha foci, akkor...

2008. szeptember 20., 16:00: West Ham United FC vs. Newcastle United 3-1 (2-0)

Kicsit megcsúsztam a beigért harmadik beszámolómmal, ámde multkoriban a királyi tévé leadta a Huligánok című filmet, és ez jó adag ihletet adott ahhoz, hogy most végre papírra vessem a mondanivalómat. A véleményem szerint meglehetősen jóra sikeredett alkotás amúgy épp a West Ham szurkolóiról (is) szól.

No, mindenki elolvasta a film tartalmát? ...akkor jó. Mehetünk is tovább. Egészen a klub történelméig, mely jópár érdekességet rejteget. Elsőként talán a gründolása, mely után (1895-ben) a Thames Ironworks nevet kapta az alakulat. Csak 1900-ben vették fel a mai is használatos West Ham United Football Club elnevezést. A következő fontos dátum: 1904. Ekkor költöztek be jelenlegi otthonukba, a Boleyn Groundba. A stadionavatót épp egyik legnagyobb riválisuk, a Millwall ellen játszották. A WHU 3-0-s győzelmet aratott a körülbelül 10.000 fős nézősereg előtt.

Ottlétem alatt sor került egy edzőcserére a klubnál. A talján Gianfranco Zolát nevezték ki az új szakvezetőnek (illetve menedzsernek, ahogy Angliában titulálják a kezdőcsapatért is felelős személyt). Ő lett az első nem szigetországi edzője a klubnak. No comment.

Metróval megyek ki a Kelet-Londonban található stadionhoz - ahogy a fanatikusok többsége is. Vegyesen, ki-ki a saját csapatának mezét magára öltve. Alakul a hangulat. A szerelvényre várva elégedett is vagyok a fílinggel. Ez már-már jobb, mintha a tévében látnám!

Saccolok - approximatíve 35.303 férőhelyes a stadion. A kezdésre meg aztán összejött kereken 34.743 fő. A jelenkori szigetországi trendeknek megfelelően a Kalapácsosok is külföldi tulajdonban vannak: mégpedig az izlandi Björgólfúr Gudmundsson kezében. Odaérvén kicsit "bosszankodom". Na ezért kár volt az interneten előre foglalnom jegyet... A pénztárnál is lehetett még venni pár bilétát a kezdő sípszót megelőzően! A programajánló magazin impozáns: csupán (tényleg csupán) 84 oldalas. Melyből pl. azt is megtudhatjuk, hogy az egyik hazai csillag, Lee Bowyer a családját szereti legjobban. Lapozgatom, és veszem észre, hogy a vendégeket egy magyar játékos is erősíti. A veszprémi szültetésű Kádár Tamás személyében. (Róla bővebben itt.)

A klub megbecsüli a korábbi nagyságait. Így az egyik legnépszerűbb játékost, Bobby Moore-t is. A mérkőzésen a róla elnevezett szektorban csücsülök. Igen, ő feszít az alant látható fotón is...

A találkozót megelőzően becsődölt a Királyság egyik legnagyobb utazási irodája (XL), így az ő lógójuk helyett a játékosok mezszámai voltak elöl is láthatóak. (Pedig akkor még csak szeptembert írtunk, és hol is volt a világválságnak becézett akármi...) A stadionba belépvén ropogós angolszász pop-rockzene fogad. (Persze, érdekli is ez azt a kedves és/vagy nyájas olvasót, aki például a komolyzenéért teszi tűzbe a kezét.) Előttem pár olasz is várja a kezdő sípszót. És ekkor valaki belerúg a labdába. Innen már nincs visszaút, elkezdődött a mérkőzés.

A vendégszurkolók hangját hallom, de ők magukat nem látom, mivel épp az alattam lévő tribünrészen székelnek. Később már a hangjukat sem érzékelem, lévén, hogy látszik: ez a mérkőzés nem róluk szól. Ha a hazai tábor nekikezd, zeng-zúg az aréna. Amikor üresjárat van, szinte még az edzők utasításait hallani. A meccs alakulása a West Ham szurkolói szája íze szerint halad: míg a vendéggárdán érezni, hogy idén ők se a bajnokság megnyeréséért fognak küzdeni.

Maga a stadion viszont egy építészeti remekmű! A két, kapuk mögötti lelátók tetőszerkezeteit is a főbejárat felöli, hosszanti lelátó felett lévő tartóelem viseli. Impozáns megoldás. (Építész- és építőmérnök-hallgatóknak jóformán már meg is van a következő tanulmányi kirándulás célpontja.)

A mérkőzés végi elvonulás rendezett. Hazai és vendégszurkolók együtt baktatnak a metróállomás felé. Egy kacskaringós kordonnal megoldották, hogy a tömeg ne egy adott percben érekezzen a bejárati ajtóhoz. Remekbeszabott megoldás. Ezt annak ellenére is mondom, hogy így vagy 20 percet gyalogoltam - és szinte ugyanoda értem vissza, ahonnét elindultam. Megjegyezném, hogy színesbőrű szurkolót (a két másik londoni mérkőzés mellett) ma sem láttam. Úgy látszik, ők találtak maguknak jobb elfoglaltságot is a meccsrejárásnál.

Mindent össze- és visszavetve nagy élmény volt belefolyni a nemzetközi labdarúgás vérkeringésébe. Majdnem akkora, mint Tiranában a mi csapatunk, a mi egyetlen Torghelle Sanyink góljának örülni.

Good-bye London! Én hazamentem.

Cs. G.