>> Mottó: Habsburg Ottót megkérdezi a sportriporter:
- Kinek szurkol a ma esti osztrák-magyar mérkőzésen?
- Miért? Kivel játszunk? <<

Ezen esztendő júniusának egyik csütörtöki napján nagyon jó dolgom Bécs városába szólított: fő csapásként az aktuális labdarúgó Európa-bajnokság hangulatának felmérésére. (Kicsit már dereng… és talán 12-én történt mindez.) A lényeg a következő lényeg: az osztrák válogatott aznap vívott mérkőzést a szintén ebben a sportágban érdekelt lengyel hasonszőrű gárdával.

Az egykori Monarchia (és jelenleg az Ausztria néven futó államalakulat) fővárosa verőfényes napra ébredt azon a csütörtökön. A Stefansdom előtti placcon állva láttam, hogy a kiülős teraszokon lengyelek százai fogyasztották aznapi sörmennyiségük kezdő (és egyeseknek már nem épp kezdő) kortyait. Kicsit jobban lefestve a képet: többségében a polákok uralták a teret. A fene se számolta meg az aznap Bécsben portyázó lengyel "tesók" számát, de az biztos, hogy több tízezren kerekedtek fel lengyelhonból az aznapi mérkőzésre (és persze, az amúgy is ott élő, mintegy negyvenezres lélekszámú lengyel populáció tagjait ebbe már nem is számolva bele).

Stefansplatz

A nap folyamán néhány más nemzet futballszurkolói is feltűntek az utcákon: legnagyobb számban a horvátok, akik aznap (tehát 12-én, és csütörtökön) Klagenfurtban a németekkel meccseltek. Hatfős társaságunk (melynek egyik tagja Kolozsvárt képviselte) igyekezte keresni a kontaktot a lengyel szurkolókkal, így aznap csak úgy viharoztak a „Polak, Wegier…” kezdetű közmondás „sörgőzös” hangjai Bécs amúgy nem túl csúnya utcáin. Apropó, Bécs. A dicső múlt és a szó szerint pompás jelen akceptálása után a kicsit talán a jövőbe is mutató demográfiai adatok mellett se menjünk el. A források szerint ugyanis a város 1910-ben több mint 2 millió lakossal bírt, míg a jelenlegi mintegy 1,6 milliós lélekszáma is már csak úgy jön ki, hogy annak 20%-a külföldi… Hiába, így, és ezért is múlhat el 100 év alatt egy város és egy birodalom (illetve a város és a birodalom) dicsősége.

Jókiállású magyar fiatalok Bécs utcáin...

Egy kedves jegyüzér segítségével tudtunk volna bilétákat venni az esti meccsre, de mi finoman kerültük a flancolást, és inkább egy a Práterban elhelyezett kivetítő előtt izgultuk végig az összecsapást. Többségében polákokkal körülvéve, hisz ahogy aznap a belvárosban, úgy itt is ők voltak többségben. Mögöttönk épp egy krakkói mob ácsorgott: néhány egész korrekt módon kigyúrt alakkal. (Rájuk pillantva nem is csoda, hogy Lengyelországban szinte minden évben vannak halálos áldozatai az ottani szurkolói összecsapásoknak) A mérkőzésen során egy-nullára vezettek a lengyel csapat, de az osztrákok az utolsó pillanatokban kiegyenlítettek - az ő legnagyobb örömükre. Gondoltam, pár északi kollégánál az egyenlítés (és a győzelem elmaradása) elszakítja azt a bizonyos cérnát, de nem, és legjobb tudomásom szerint is inkább csak csendben törődtek bele az eredménybe.

Lefújás után a  környéken parkoló kocsihoz visszafelé bandukolva belebotoltunk egy épp az államvizsgájára készülő, de azért előtte az EB-re még kiugró magyar srácba - Viktor, remélem, hogy sikerrel abszolváltad a cuccot! -, akinek én felettébb megörültem, hisz így lett társaságom a 05:25-kor a Westbahnhofból induló vonatra. Ahol aztán még hozzánk csapódott egy Bécsben dolgozó cigány lány, és akivel aztán még kellemesen el is diskurálgattunk hazafelére. És persze ehhez is az osztrák fővárosig kellett elmennem…

Cs. G.