
Még
hónapokkal ezelőtt, elektronikus zenei portálok között böngészgetve találtunk rá egy új
fesztiválra, amelyet 2009. június 25. és 27. között tartanak Győrben. Mivel a
fellépők névsora megfogott minket, gyorsan elhatároztuk, hogy ezen a
rendezvényen részt fogunk venni. Emellett a rendezvény
belépőjének ára is igen csábító volt, összehasonlítva más hasonló hazai megmozdulásokéval. Elővételben mindössze 2200 Ft volt a napijegy, de annak sem
kellett mélyen a zsebébe nyúlni aki a helyszínen váltott jegyet (3000 Ft),
ráadásul itt Pesten is meg lehetett venni.

Mivel a
barátomnak hétköznap munkahelyi elfoglaltságai voltak, a szombati (záró)napot
néztük ki magunknak, ami azért is volt szerencsés, mert ekkor pörögtek a
számomra legkedvesebb fellépők, akik az elektronikus zene hozzám legközelebb
álló vonalát képviselik.
A
külföldi sztárfellépők ezen a napon Oliver Huntemann, Florian Meindl és King
Unique voltak.
A német
Oliver Huntemann a techno egyik kiemelkedő alakja manapság, a
nemrég megjelent szerzői albumát (H-3) ajánlom meghallgatásra minden olyan
arcnak, aki szereti a modern technós, minimálos hangzást. Bővebben itt olvashatunk Huntemann bátyánkról.
Az
osztrák származású Florian Meindl (MySpace oldala: http://www.myspace.com/florianmeindl)
szintén a húzósabb, minimal techno vonalat képviselte volna a fesztiválon, ám
végül az ő fellépése általam ismeretlen okból elmaradt.
Végül, de nem utolsó sorban az Egyesült Királyságból érkező King Unique (Májszpész oldaluk: http://www.myspace.com/kinguniqueuk) volt az aznapi sztárfellépő. A név egy kitűnő DJ-producer párost takar, akik az évek során rengeteg remek saját felvétellel és remix-szel ajándékozták meg a zene szerelmeseit. Számomra mind közül kiemelkedik a Tracey Thorn – Grand Canyonhoz írt munkájuk, de szintén nagy sikereket értek el a Mylo – In My Arms, illetve az Underworld – 2 Months Off számokhoz írt remixeikkel is. (Igen, jogos... a képről ők bámulnak ránk.)

Ami
pedig magát az eseményt illeti, nem teljesen előzmény nélküli, hiszen évek óta
megrendezték már Győrben a Naphold Fesztivált. Erre épült eme rendezvény, új
névvel és teljesen új koncepcióval. Megszűnt az
ingyenes jelleg, és az eddigi 90%-ban breakbeat zenei felhozatal.
De nézzük inkább a részleteket, mivel köztudomású, hogy még az ördög is benne lakozik. Efféle előzmények után vonattal nekivágtunk Győrnek, mégpedig kora délután, hogy egy
kis városnézésre is legyen idő a buli előtt. A nézegelődés végül jól sikerült,
szép Győr belvárosa, igaz, mi mindent csak végigfutottunk. Láttuk a rekordosan magas
vízállású Rábát, és az elöntött szigetet is. Apropó víz. A fesztivált megelőzően
a medárdi időjárásnak köszönhetően rengeteg eső esett Győr környékén is, de szerencsére
a rendezők esőbiztosra építették a helyszíneket, illetve próbálták minél jobban
lefedni a talajt is. Az előzetes ígéreteknek megfelelően ez tényleg meg is
valósult, úgyhogy ezzel sem volt probléma a buli alatt.:-)
A
városnézés és néhány sör elfogyasztása után sötétedés tájékán a helyszín felé vettük
az irányt. A Mosoni-Duna töltésén kellett sétálni a bejáratig, ami szintén a
töltésen volt felállítva. A buli egyébként
a folyó mellett található Püspökerdő közepén, egy szép nagy tisztáson volt
megtartva, ezért is volt nagyon fontos a sárral kapcsolatos óvintézkedés.
Az
erdőben vezető út mellett szerencsére ideiglenes világítótesteket helyeztek el,
ezek nélkül könnyen bokáig merülhetett volna a gyanútlan partiba igyekvő
egy-egy nagyobb tócsában. Szerencsésen megérkeztünk tehát a tisztásra, ami meg
kell, hogy mondjam nagyon hangulatos volt.
A zenei
programok 2 helyszínen voltak megrendezve. A nagyobb, fő helyszín - ahol az
általam is bemutatott fellépők helyet a kaptak - az MTV Music Television Stage
volt, tőle néhány méterre pedig a Pulzar.hu Stage nevet viselő kisebb pódium kapott helyet..
A
hatalmas, cirkuszi sátor jellegű helyszín félkörívben nyitott volt, a bejáratok
környékén pedig fa lapok lettek lefektetve a sár miatt. A zenei helyszínek
körül sörsátrak és egyéb egységek voltak. A kajaválaszték is igen bőséges volt,
úgyhogy egy gyros gyorsan le is csúszott.:-)
Aztán még néhány sör és befészkeltük magunkat a nagysátorba. Szépen gyűltek az emberek, a hangulat is egyre jobb lett, ekkor már a Deadcode csapatból jól ismert magyar Hot X pörgette a lemezeket, rendesen megadva az alaphangot az estének.
Aztán
egy elég komoly változás következett be a programban, mivel Florian Meindl fellépése – általam ismeretlen okok miatt – elmaradt, így éjfél után is Hot X
játszott tovább.
Végül
egy óra magasságában érkezett meg Huntemann, aki az eddig is nagyszerű zenékre
még rátett egy lapáttal és egy remekül felépített techno szettel ajándékozta
meg a közönséget - számomra viszonylag kevés ismerős zenével. Zárásként pedig
felrakta Michael Jackson Thriller című számát, egy remix verzióban, így
tisztelegve a nemrégiben elhunyt popsztár előtt.
Huntemann
tehát hozta az általam elvárt szintet és láthatóan ő is nagyon jól érezte
magát.
A német
mester után King Unique következett, aki szintén nagyszerű zenékkel operált és
hatalmasat bulizott a pultban; láthatóan őt sem hagyta hidegen a buli
hangulata.
Aztán 4
óra után sajnos eléggé elfáradtam, még kint ücsörögtünk kicsit a játszótér
melletti padokon és onnan néztük, illetve hallgattuk tovább a bulit, aztán olyan fél 5
körül elindultunk hazafelé, ám ekkor a "zsurka" még javában tartott.:-) Hangulatos volt a világosodó
erdőn, majd Győr belvárosán végigsétálni hajnalban.
Összességében
nagyon örülök, hogy eljutottunk erre a bulira, remélem jövőre is megrendezik,
mert, ha igen, akkor ott lesz a helyem.:-)
Képek többek között a buli hivatalos weboldalán: www.dumdumlovesyou.com.
Bácskai Anett
>> Ide írhatsz: porta@magyarugar.com